Zordon Kárpátoknak hűvös ködbe vesző
zöldje öleli a Turul-nem országát,
az akácos síkság öreg tanyáinak
pusztuló arcképcsarnokát. Erről mesél
a vászonra festett zentai ars poetica,
hol a Felkelő fényén arany bogarak
pöccennek a virágos gesztenyék között,
s lustán cirógat a ragacsos iszapot
könnyező rapszódikus angyal, a Tisza.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése